Mottó: „Informatikusra márpedig nincs szükség. Csak számítógépekre a hivatalnokok asztalán.“
Részlet egy tanácsülés hangfelvételéből
A közönséges halandó számára — és ilyenek vagyunk, vagy negyvennyolc ezren Csíkszeredában — a Polgármesteri Hivatal leginkább Kafka kastélyára hasonlít. Megkerülhetetlen és áttekinthetetlen, rejtélyes hatalom, amelyik minduntalan papírokat gyárt rólunk és papírokat követel tőlünk, hogy újabbakat gyárthasson. Elkísér születésünktől halálunkig életünk nagyon sok fontos és kevésbé fontos fordulópontján át, sokszor a legváratlanabb időpontokban, alkalmakkor van rá szükségünk, vagy fordítva, van ránk szüksége.
Mindenkiről, aki él és mozog a városban előbb-utóbb cédula készül a hivatalban, legtöbbünkről mindjárt több is, hisz születünk, meghalunk, egyesek megházasodnak, mások el is válnak, ingatlanokat, földeket adnak-vesznek egyesek, mások munkanélküliek lesznek, szociális segélyre szorulnak, építenek, adóznak, magánvállalkozásba kezdnek, elzálogosítják, amijük van, fellépnek a városnapi fesztigyálokon, feljelentik a szomszédjukat, bepanaszolják a szemetelőket, szenvednek az árvíztől vagy a tőzegtűz füstjétől, közlekednek, csetlenek-botlanak a sötét utcákon, parkolnak, iskolába járnak, szóval élik az életüket és szaporítják a cédulák számát.
Rengeteg adat fordul meg tehát a Vártér 1-ben, túlzás nélkül mondhatom, az iroda-automatizálás, az adatkezelés és -bányászat nirvánája lehetne ez a hely. És ez tulajdonképpen a magunkfajta halandó elvárása is a hivatal felé: ha már gyűlnek azok a fránya cédulák, akkor valaki kezelje már azokat hatékonyan, tegye gördülékenyebbé az egész folyamatot!
Vagy mégsem? Tételezzük fel, hogy János bácsinak van egy beltelke, a nagyobbacska fajtából, rajta egy tipikus, hatvanas évek derekán épített, azóta felújított háza — kanalizálás nélkül, persze — melléképületekkel, valahol a központhoz viszonylag közel, van egy nem túl lerobbant autója, némi kültelke, egy pár háziállata, egy iskoláskorú és egy éppen frissen végzett gyereke és egy nyugdíjas felesége. Milyen viszonyban van a saját céduláival?
Hát az attól függ... Ha adót kell fizetni, nem baj, ha nem központi zónába sorolják, az sem baj, ha nem tud az adóhivatal a tavalyi — egyébként építési engedéllyel elvégzett — bővítésről, felújításról, és az se baj, ha az anyósától örökölt szántói sem az ő nevén szerepelnek. Ha a fiának munkanélküli segély, vagy netán szociális segély kellene, akkor az sem baj, ha nem tudják, hogy az ő fia, esetleg csak akkor, ha saját magát eltartottként szerepeltetheti. Amikor viszont kanalizálás, modern útburkolat, közvilágítás kellene a csendes kis utcába, akkor igencsak fontos lenne központi zónába lakni! Ha agrár-támogatás kell, akkor előkerül a zsebszerződéssel már rég eladott Szécsényi kaszáló papírja is, nem beszélve az anyós szántójáról, és az állatösszeíráskor elfelejtett; tehén is rögtön előkerül, ha cinkus2 kell.
És ekkor még csak töredékét vázoltam a János bácsi igencsak változó hozzáállásáról. És ne feledjük, a tisztviselő is városlakó. Sőt, olyan városlakó, aki tudja az újonnan sokat hangoztatott igazságot, miszerint az információ érték. Csak egy kissé másképpen értelmezi. Az információ csak számára és csak addig érték, amíg lehetőleg csak ő maga használja. A meglévő rendszerből — beleértve a mélyen (úgy négy évente egyszer) tisztelt választópolgárt, adófizetőt, városlakót — hiányzik az alapvető igény, ami ebből a hatalmas cédulahalmazból adatot, sőt, információt3 teremt. Igazából senki sem akarja áttekinteni, rendszerbe foglalni, információs aranybányaként hasznosítani ezt a folyton keletkező, megújuló cédulahalmazt.
(Nem csak) a saját tapasztalatomból ma már tudom, hogy ez az a klasszikus buktató, amin eddig minden, általam ismert rendszerteremtési próbálkozás ebben az országban legalább megfeneklett, ha nem is végződött látványos bukással. Amíg nem találkozik az alulról (értsd polgár, tisztviselő, János bácsi) jövő igény a felülről (választott és kinevezett vezetőség, helyi, megyei, országos, lehet választani) kikényszerített, elvárt és ellenőrzött rendszerezési igénnyel, addig az információtechnológiai alapokon megreformált, hatékonnyá, mozgékonnyá tett közigazgatás csak a politikai közduma elnyűtt szóvirága és egy pár megszállott szaki vágyálma marad. Addig csak lassan építgetni lehet, készíteni a terepet, megoldani részfeladatokat, amire igény van úgy, hogy a majdani rendszerben el lehessen helyezni. De legalábbis olyan megoldásokra kell törekedni, hogy annak kialakítását ne tegye szinte lehetetlenné.
És még akkor sem biztos, hogy menni fog. Konkrét esetek sorát tudnám előráncigálni, álljon itt számomra a legszomorúbb. Az egyik első sikeres nálunk megszületett megoldás fél lábon, de viszonylag biztosan állt: a kollégákban egyik ügyosztályon megszületett az igény egy komoly megoldásra. El is készült, sőt, éveken keresztül fejlődgetett is a megfelelő irányba, és bele is volt építve minden, ami a majdani rendszer hasznos részévé tette — volna —, egységes adatbázisra, osztott adatokra épült. Azt hiszem, senkinek sem kell magyarázni, mitől jó, ha János bácsi mindenütt János bácsi, a szociális osztályon nem kell ismét megkérdezni tőle, amit az adóhivatalban vagy a mezőgazdasági irodában már bevallott, rögtön tudják a címét, hogy ki fia-borja és egyéb hasonló dolgokat. Egy hátulütője van a dolognak, valahol, valakinek ezeket az adatokat egyszer be kell vinni a rendszerbe. Tán épp akkor, amikor pl. a címe nem is fontos, elég, ha tudjuk, hogy a Szérű utcában lakik, és négytagú család feje, de hogy ki a felesége, az a magánügye. De ez csak látszólag hátrány, mert minél nagyobb a rendszer, minél tovább és többen használják, annál kevesebb az új adat, annál több fele oszlik a munka és annál kevesebb dolgot kell egy egy adott alkalommal beírni. A dolog szépsége; abban van, hogy a dolog akkor bukott meg, látványosan, amikor már évek óta működött a rendszer, és már sokan használták.
Egy szép napon hívnak a kollégák, hogy baj van, segítsek! Nem jó visszaemlékezni rá, hogy mekkora pofáraesés volt a bejáratott rendszer helyett egy sima kis fércprogrammal találkozni, aminek semmi köze nem volt a rendszerhez, és amit szívességből dobott össze valaki, a munkát megkönnyítendő.
Nesze neked rendszerépítés.
1 Presser Gábor - Adamis Anna: Szent István körút 14. (musical)
2 Marhalevél
3 Okos emberek szerint az információ nem más, mint hasznos, értékes, használható adat.
